Milyen hatással van a változókor az arcbőrre? - Feszességvesztés, száraz bőr

Hogyan változtatja meg a bőrt a változókor? Akárcsak a testre, a változókor – amikor a petefészkekben leáll az ösztrogén és progeszteron hormonok termelése – a bőrre is hatással van.

A premenopauza és a változókor idején, illetve a változókor után a nők az arckontúr és a feszesség változásáról számolnak be. Rövid idő alatt a bőr felső rétege elvékonyodik és láthatóan ráncosabbá válik. A bőr kiszáradhat, érzékenyebb lehet, időnként viszkethet és megjelenhet rajta a változókori akné is. Cikkünkből megtudhatja, hogy miért érezheti úgy, hogy a változókor idején a bőr öregedése felgyorsul és azt, hogy mit lehet tenni ez ellen.

A változókor hatása


A Vichy szakértői több ezer nő bőrének változását elemezték, és megfigyelték, hogy az ösztrogénszint csökkenése messze nem ez egyetlen tényező, amely változókorban hatással van a bőrre. A hormonális ingadozások idején más hormonok is csökkennek, mint például a DHEA, azaz a Dhydroepiandroszteron. A tudósok már régóta tudják, hogy ennek a szervezet által természetesen termelt pre-hormonnak a csökkenése és a bőr öregedése között összefüggés van. Továbbá a Vichy azt is megállapította, hogy az epidermiszben vagy dermiszben 38 bőrfolyamat függ a DHEA-tól, ezáltal alapvető szerepet játszik a bőr fiatalos megjelenésének megőrzésében. Mire a nők a változókorba lépnek, a DHEA 90%-a elvész a szervezetből. Kutatások kimutatták, hogy a helyileg alkalmazott DHEA hatással van a kollagénre, az epidermisz vastagságra, a hidratációra és a faggyútermelésre, és fellép a változókorban lévő nők bőrének legszembetűnőbb változásai, azaz a teltségvesztés és a bőrszárazság ellen (1).

Miért válik szárazzá és miért viszket a bőr változókorban?


A DHEA és az ösztrogén hormon csökkenése az, ami a száraz bőrért felelőssé tehető változókorban. A saját faggyújával természetesen hidratált bőr a lipid- és faggyútermelés egyidejű csökkenése miatt fokozatosan szárazabbnak érződik. Menopauza után a bőr 57% -kal kevesebb, a bőr táplálásához szükséges lipidet tartalmaz, mint változókor előtt. A bőrgyógyászok javaslatai szerint olyan bőrápolási program kialakítása ajánlott, amely ezt a csökkenést kompenzálja: „Először is, fontos a bőr védőfunkciójának javítása, és a megfelelő hidratálást biztosítása” - mondja Dr. Shannon Humphrey. Itt az ideje, hogy táplálóbb krémekre váltson az intenzív hidratálásért és a bőr védőfunkciójának támogatásáért!.

Hogyan ápolja a bőrét menopauza idején?


A bőr felgyorsuló öregedésének jelei ellen segít, ha olyan hatóanyagokat használ, melyek a DHEA hormon hatásaihoz hasonlóan működnek. Keressen olyan tápláló hatóanyagokat, amelyek ellensúlyozzák az epidermisz elvékonyodását! Ilyen például, a Pro-xylane™, amely serkenti a molekulák szintézisét és az epidermiszt, hat a feszességre és a ráncok jeleire. A lipidtermelést befolyásoló összetevők, mint például a Hedione, ellensúlyozzák a csökkenő faggyútermelést. Mint minden életkorban, változókorban is nagyszerű hatást gyakorolnak az olyan bőrgyógyászati hatóanyagok a száraz bőrre, mint például a hialuronsav és a glicerin, melyek csökkentik a szárazságot és viszketést.

Mi a változókori akné?


Egyes nőknél a száraz bőr és a feszességvesztés a legfőbb kellemetlenség, míg másoknál a premenopauza idején megjelenő pattanások okozhatnak gondot, melyeknek fiatalkorában már rég búcsút intett.  Mi a változókori akné orvosi háttere? Az ösztrogén és a progeszteron szerepet játszanak a faggyútermelést csökkentő androgén, azaz férfihormonok termelésében. Tehát amikor ezek a női hormonok lecsökkennek, az androgének túltermelése faggyúfelhalmozódást okozhat a bőr felső rétegén. Ez az akné kiváltó oka. A jellemzően enyhe és átmeneti akné ellen ilyenkor egy célzott bőrápolással érdemes fellépni. A minden nap használt arctisztító gél mellé hetente egyszer vagy kétszer használjon arcmaszkot és arcradírt a túlzott faggyú eltávolításáért. Az is segíthet, ha fényvédőt tartalmazó nappali krémre vált, hiszen a napsütés ronthat a pattanásokon, továbbá egy kifejezetten a változókorban lévő nők bőrének igényeire kifejlesztett éjszakai krém is jótékony hatású lehet. Ha a változókori akné nem múlik el, látogasson el a bőrgyógyászához!

A menopauza holisztikus megközelítése


Dr. Humphrey bőrgyógyász azt javasolja, hogy holisztikusan közelítsen a változókorhoz és az azt követő időszakhoz. “Fontos figyelembe venni a jó közérzetet: a fizikai megjelenés és a szép bőr csupán egy kis szelete a jóllétnek. Az egészséges étrend, a testmozgás, a stressz csökkentése és az életminőség javításának ötvözése a kulcs ahhoz, hogy békésen szelhesse át a változókor vizeit."

A Szerkesztőség

Ikonikus termékeink

Legolvasottabb

Bőröregedés és hiperpigmentáció? Van megoldás!

A ráncok mellett jelentkező egyik leggyakoribb bőröregedéssel kapcsolatos probléma az arcon, dekoltázson és a kézfejeken kialakuló, „öregségi foltok“ néven ismert hiperpigmentáció. Többféle pigmentfolt létezik. Lássuk mitől keletkeznek és mit tehetünk ellenük.

Olvasson tovább